Skip to main content

Szűrővizsgálatok → Genetikai vizsgálat

Genetikai vizsgálat

A DNS-állomány teljes körű vizsgálata

Miért fontos a génállományunk ismerete?

A genetikai állomány, azaz a genom, az emberi testre vonatkozó összes öröklődő információt jelenti, amely a DNS formájában található a sejtmagban. Ezek az adatok – a környezeti hatásokkal együtt – befolyásolják például a szem színét, az izomzatot és testfelépítést, a hízásra való hajlamot, bizonyos betegségekre való hajlamot, vagy éppen azt, hogy hogyan reagál az adott személy stresszhelyzetben. Tehát az ember minden tulajdonsága és hajlama a génekben kódolva van, sőt  bizonyos mértékben a viselkedésünket is meghatározza.

DNS-ünk egyedülálló, hasonlóan az ujjlenyomathoz. A genotípusunkat tekintve ugyanakkor több mint 99,9%-ban hasonlóak vagyunk, hiszen a DNS körülbelül csak 0,1%-a tesz minket egyedivé. A nukleotidok szekvenciájában bekövetkező változások eltéréseket okozhatnak az adott gén által kódolt fehérje tulajdonságában vagy mennyiségében. Ez számos jellegzetességben megmutatkozik, mint például a szemszín, az izomszövet felépítése, a testmagasság, a testsúly, valamint a vitaminszükséglet.

Genetikai hajlamaink, szervezetünk szükségleteinek és igényeinek ismerete lehetővé teszi, hogy hosszú távon megóvhassuk egészségünket. Tehát egy genetikai teszt elvégzésével rengeteg információhoz juthatunk, lényegében egy egész életre szóló, személyre szabott útmutatót kaphatunk.

Tudj meg magadról még többet a GenePlanet géndiagnosztikai tesztjeivel!

A GenePlanet által kidolgozott genetikai teszt a DNS-állomány egészét vizsgálja. A teszthez elegendő egyetlen gyors, otthon végezhető mintavétel, az eredmények pedig egy életen át érvényes adatokat biztosítanak a páciensek számára.

Hogyan zajlik a vizsgálat?

  1. Az otthon végezhető mintavétel során – a kithez mellékelt instrukcióknak megfelelő módon – gyűjtsön nyálmintát a speciális mintavételi eszközbe. A mintavétel előtt 30 percig ne egyen, ne igyon, ne dohányozzon, ne mosson fogat és ne rágózzon! A mintavétel bármely napszakban elvégezhető.
  2. Küldje be a mintát mintavételi útmutatóban ismertetett módon.
  3. A mintából a laboratóriumban megtörténik a teljes genom szekvenálása – egy szervezet DNS-ben vagy egyes vírusok esetén RNS-ben tárolt teljes öröklődő információinak meghatározása.
  4. Az eredmények a laborba érkezést követő 6-8 héten belül lesznek elérhetőek.

Az eredmények az app.geneplanet.com/dna oldalon és a GenePlanet angol nyelvű applikációjában is elérhetők.

Fontos kiemelni, hogy az otthon végezhető DNS-tesztek eredménye tájékoztató jellegű! Egyik tesztnek sem célja a betegségek diagnosztizálására, valamint kezelésére, enyhítésére vagy megelőzésére vonatkozó egészségügyi tanácsadás biztosítása. A GenePlanet által szolgáltatott információ nem erősíti meg vagy helyettesíti az egészségügyi szakember által felállított orvosi diagnózist vagy állapotot.

Vizsgálataink

1 MyLifestyle

Ez a tesz a legfontosabb, életmódot meghatározó tényezőkkel kapcsolatos genetikai hajlamokat vizsgálja. Találd meg a neked tökéletes étrendet, sportolj a magad módján, győzd le a stresszt és erősítsd meg immunrendszeredet pont úgy, ahogyan azt a szervezeted kívánja!

Ebből a tesztből minden hasznos információt megtudhatsz, legyen szó:

  • diétáról és táplálkozásról
  • anyagcserefolyamatok hatékonyságáról
  • sportról és kikapcsolódásról
  • a bőr egészségéről és öregedéséről
  • a szív- és érrendszer állapotáról
  • testi-lelki egészségről

Ár: 109.900 Ft

2 MyHealth

Ez a teszt a genetikai hajlamot elemzi bizonyos betegségek kialakulására. Ebből megtudhatod, hogy melyek azok a betegségek, amelyek kialakulásának kockázata emelkedett, ezért érdemes elkezdeni a megelőző intézkedéseket az egészség védelmének érdekében. A teszt többek között felméri különböző rosszindulatú daganatos betegségek és a szív-érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, valamint információt nyújt az immunrendszert érintő állapotokról és különböző betegségekre való fogékonyságról, egyes betegségek lefolyásának súlyosságáról, valamint bizonyos betegségekkel szembeni rezisztenciáról.

A teszttel minden vizsgált betegségre vonatkozóan kapunk információt:

  • a relatív kockázatról – genetikai kockázat a lakosság körében tapasztalt kockázathoz képest
  • az 5-éves abszolút kockázatról – annak a valószínűsége, hogy a betegség a következő 5 évben kialakul-e
  • az élettartamra vonatkozó kockázatról – annak a valószínűsége, hogy a betegség az életünk során kialakul-e
  • ajánlásokat tartalmaz a korai felismeréshez – amennyiben a betegség kialakulásának kockázata emelkedett, érdemes a szűrővizsgálatokat az általánosan javasolt életkornál korábban elvégeztetni, sőt az ajánlás azt a konkrét életkort is magába foglalja, amikor a szűrővizsgálatot érdemes elvégeztetni
  • ajánlásokat tartalmaz a megelőzésre vonatkozóan is

Az elemzéseken kívül ez a csomag tartalmazza többek között az egészségügyi pontszám funkciót, mellyel figyelemmel kísérheti és javíthatja általános egészségi állapotát. Továbbá tartalmazza a Food ID funkciót is, melynek alapja egy több mint 500 élelmiszerből álló lista. A listán szereplő élelmiszerek pontszámot kapnak annak megfelelően, hogy azok a páciens számára egészségesnek vagy egészségtelennek minősülnek.

Ár: 109.900 Ft

3 MyAncestry

A vizsgálat megmutatja az etnikai hovatartozást, az anyai leszármazást, betekintést enged az egyes kromoszómák genetikai történetébe, illetve megmutatja a neandervölgyi emberrel mutatott rokonsági fokot, valamint a genetikai hajlamot bizonyos fizikai tulajdonságokra. Fedezd fel, milyen érdekes fizikai adottságokkal rendelkezel, amelyek genetikailag meghatározzák például a hideggel szembeni ellenállóképességet, a hajszálak vastagságát vagy a fájdalomtűrő képességet.

Ár: 59.900 Ft

3 Premium Bundle

KIEMELT AJÁNLAT! – A Premium Bundle a DNS-állományának egészét vizsgálja, és magába foglalja mind a MyLifestyle, a MyHealth és a MyAncestry teszt vizsgálatait!

Ez az átfogó csomag a három alap teszten kívül a szájüregi mikrobiom vizsgálatot is tartalmazza, amely meghatározza a mikrobiális DNS mennyiségét. Ennek alapján képesek vagyunk felállítani a mikrobiális profilt és feltárni a mikrobiom összetétele és bizonyos betegségek – periodontitis, fogszuvasodás, leukoplakia, metabolikus és szív-érrendszeri betegségek – közötti összefüggéseket.

Amennyiben teljes körű információval szeretnél rendelkezni egészségügyi állapotodról, illetve arról, hogy hogyan és miképpen tudod az egészségedet fenntartani, érdemes a Premium Bundle csomagajánlatot választani!

Ár: 149.900 Ft

Érdekel a vizsgálat?

Vedd át a mintavételi csomagot klinikánkon!